" Párja vesztett, toll híjas holló vagyok.

    Ahol a legtöbbet adod, mindjárt halj is meg ott!

    Előbb se, meg aztán se ismerjelek,

    és szűnjön meg a világ, ha végleg

    kilélegeztelek! kilélegeztelek... "

 ha minden rendben lenne,akkor nem lennék ennyire depis,összetört..magam alatt..mély ponton.. vagy h is mondhatnám ezeket.. multkor is ott voltam,aztán persze rendbejött minden,kaptam válaszokat és jobb lett.. túlzásokba estem, úgy éreztem. hisz vannak válaszok!

és nem kell máris azt gondolni,hogy tényleg olyan szar minden.. mert nem az és a mozgatórugója az életemnek még mozog.

de most megin szarul érzem magam.. furcsán.. összetörten és ez már nemcsak egy dolog miatt van. társult hozzá az is, hogy mások sem hisznek benne. nekem meg fontos és befolyásol az, hogy mit gondolnak mások. mert szeretek beszélni róla és valakivel akkor is beszélnem kell, amikor vele nem tudok. de általában csak csalódok. mert ugyanolyan,mint gabi esetében is. nem értik,nem látjűk benne a jót. pedig ő is, akármilyen rossz is volt.. de volt egy kurvajo oldala is. amit mások észre sem vesznek. mert amikor mások nem voltak mellettem, " nem értek rám ", cserbenhagytak.. akkor ő ott volt. akármikor ott volt. most is,ha keresném,akkor itt lenne.. de nem. nem úgy hiányzik, mint régen. és azt sem akarom,hogy neki fájjon, hogy nekem fáj..

ésmostmegin. fontos nekem valaki és csak a rosszat kapom vissza. mert ők a barátnőim. igazán.. nem hinném. ha választanának, ők sem engem választanának. vajon miért..? ez nem is baj, csak akkor legalább ne tegyenek úgy, mintha nekem rájuk kellene hallgatnom és őket kellene választanom. mert akkor inkább a semmi. az is szar, ha nem beszélhetek róla, de jobb így talán. mert ahogy látom, nem értik és hülyeségeket javasolnának. és nekem ez nem kell.

sorra vettem a barátnőimet. de rájöttem, hogy már egyiknek sem tudok megnyílni.. félelmek nélkül. szeretnék, futnék hozzájuk, de amit aztán kapok tőlük.. az nem ölelés. vagy féltékenyek, irigyek vagy nálamnál jobban átlátják a helyzetet. ezzel kb.leírnak engem, azzal az okkal, hogy ők kívülről jobban látják, mint én, aki benne vagyok. és ez szerintem nem igaz.

ma este azt álmodtam, hogy született egy kislányunk, de annyi törés ért és kiderült, hogy nem szeret és mást szeret és ő engem nem akar.. hogy ebbe az egész kavalkádba beleőrültem. és bezártak egy elmegyógyintézetbe és aztán eljöttek hozzám a kislánnyal. és már vagy 5éves lehetett..és ő nem tudta, hogy hogy viszonyuljon hozzám.. éreztem,hogy valamiért mérges és lenéz.. persze addig ő nevelte a szüleivel a kislányt - hogy miért nem az én szüleim, azt nem tudom.. de ő nevelte - és a kislány teljesen úgy nézett ki, mint én, csak kicsiben. és megértettük egymást.. elbeszélgettem vele, mint egy kis baráttal, ő meg közben figyelt minket messziről,nehogy bántsam a kicsit.

és kint voltunk a kertben, szép nagy füves tér volt és elmondtam neki, hogy én látom a fényt. és kiderült, hogy ő is.

amikor az apja ezt megtudta, akkor azt mondta, hogy biztos én voltam rossz hatással, de a kislány csak rajzolgatta a papírlapra is a nagy kerek sárga napot és mondta,hogy látja a fényt, mint anya. és hozzám akart jönni.. az apja nem engedte, így szökött mindig vissza hozzám és csak néztük a fényt.. aztán egyszer jött és akkor már nagyon vékony meg beteg voltam és mondtam, hogy már egyre kisebbnek látom a fényt és sötétnek is.. ő meg belémkapaszkodott. tudta az apja is, hogy bejár hozzám, követte őt, de aztán már nem mondta neki, nem szólt semmit, csak figyelt minket.

aztán hiába jött hozzám.. mondták, hogy bevittek a kórházba és gépre kötöttek. és nem hitte el, hogy nem láthat és az apja az ő anyjára bízta, de hiába, mert állandóan mondta neki, hogy az anyját akarja, vagyis engem.. és aztán tényleg elszökött és bejött hozzám a kórterembe is.

 leült az ágyam szélére és vígasztalt, hogy meg fogok gyógyulni, nem mehetek el, nem hagyhatom itt... de már alig tudtam vele beszélni.. csak mondtam neki, hogy én tényleg nem akarok élni, ne tartson vissza.. ő maradjon ugyanúgy az apjával..

de állandóan mondta, hogy nem akar..nem akar.. ő megtalált és ő már nem akar elveszíteni. és meg kell, hogy gyógyuljak, hogy vele maradhassak. aztán csak feküdtem az ágyon és láttam, ahogy nyitja ki mellettem az ablakot és felmászott, kitárta a karjait is...

... és már ekkor ébredtem fel sírva.. nem tudom, hogy megtette -e.. nem akartam látni, ahogy megteszi.. azt sem akartam, hogy engem lásson meghalni..és nem akartam valahogy azt sem, hogy ő ebben a világban maradjon nélkülem és megsebezzék. mert az elkerülhetetlen.

már máskor is álmodtam erről és gondoltam is már rá,hogy mi lenne ha.. és ettől félek nagyon. mi lesz ha egyszer tényleg meg fogok őrülni és kihullik a lábam alól a talaj és nem kap majd utánam a szerelmem és.. nemtudom. csak állnak majd és néznek és nem fogják érteni, hogy miért történt. miért haltam meg..miért őrültem meg.. miért voltak ilyen nagy hatással rám.

szeretnék magamból itthagyni valamit.. valakit.. aki még reménykedhet itt helyettem.. de aztán rájövök arra is, hogy félteném és nem akarom, hogy ő is ezt végigélje. aztán majd 30évesen ott köt ki, ahol én.. és max. ő megérti, hogy miért éreztem úgy.

07.18. vasárnap délelőtt van amúgy.