egyre gyengébb az idegrendszerem.. azt hiszem,hogy vagy egy elmegyógyintézetben vagy a temetőben végzem.. hamarosan. az a gáz,hogy még sajnos tudok önmagamról.. hogy mit érzek..mit gondolok.. mit cselekszek.. és így nem lenne jó bekerülni az intézetbe. félek,h így fel sem vennének.. max, ha embert ölök.. de akkor is..? hogy bizonyítom be,v bizonyítják be,h megkattantam??

szeretnék olyan lenni,mint tate.. és akkor max. rá lehetne fogni valamire.. és vagy kapok vmi halálos mérget.. vagy csak betuszkolnak.. de max akkor már azt sem tudnám,h mivan.. mi helyes és mi nem az.

amugy tényleg kezdem azt hinni, hogy ezen a két helyen jobban érezném magam,mint itt. sokan normálisnak hiszik magukat, pedig nem is azok.. és bent legalább ezzel sincsenek tisztában.. :D a lényeg,hogy már én se tudjam, hogy mivan..?! mondják azt, h hülye.. megőrült.. és kész. vagy csak bezárnának és nemtudnának rólam semmit. volt az a fiu, akiről del beszélt. sokszor a legvalószinűbbnek az tűnik, hogy ő is bent van. a külsejével tuti elvarázsolna.. és h még őrült is. istenem.. hozzáőrülnék. de nekem nem kell ez a normális világ.. méghogy normális. pf... csak azt hiszik az emberek.

kedvem lenne megfordítani a két hely értelmezését. akik kint vannak, azok az őrültek.. és csak az a kis mag, akik szerintünk be vannak zárva, ők élnek csak igazán nyitottan. mi vagyunk bezárva.

szerda van amugy. - julius 8. és égek a vágytól, h eltegyem láb alól magam.

juni  19. - szombat

azt akarom, hogy jusson el addig a pontig, hogy nélkülem ne tudjon létezni és érezze, amit most én.. hogy a legszívesebben leugrana valahonnan nagyon magasról ...

 és  hétfő..

Csókolok egy hideg kezet, Zokogástól reszket vállam: Azt hittem: hűtlen, rászedett, Pedig csak engem szeretett S szive repedt meg utánam.
	József Attila

Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.

Tisza Kata

Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem.
	Müller Péter